Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Látogatók!
Kedves Érdeklődők!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket Emőd város hivatalos honlapján.

Az Emődön élők nevében külön köszöntöm azokat, akik az interneten barangolva érdeklődnek településünk iránt.

Tovább »

Magyar Falu Program

 

Emőd Brass fúvószenekar

Emőd Brass fúvószenekar

A Reményi Ede Zenei Alapfokú Művészeti Iskola fúvószenekara az Emőd Brass 25 éve működik. Megalakulását az első fellépéstől számolják, azaz 1991. október 23-tól. Az évek folyamán a zenekar létszáma fokozatosan nőtt, jelenleg 45 tagja van, akik a zeneiskolának jelenleg is növendékei, illetve régebben növendékei voltak. A tagok életkora 10-37 év között van.

A zenekar hangszerei: fuvola, klarinét, trombita, tenor, harsona, tuba, ütők. A zenekar repertoárjában számos induló, filmzene és egyéb szórakoztató zenekari feldolgozás van.

A zeneiskola hangversenyein kívül rendszeresen fellépnek a város ünnepi rendezvényein. Az ország több pontján is szerepeltek, térzenét adva, vagy a helyi mazsorett csoportokat kísérve. Az ország határain túl megismerhették a zenekart Lengyelországban, Szlovákiában, Görögországban.

2001-től minden nyáron fúvószenekari tábort szervez a zeneiskola. 2001-2003-ig Bogácson majd 2004-től Balatonlellén, ahol részt vesznek a Borhét rendezvényein.

 

A fúvószenekar karmestere a 1991-2014-ig Aranyosi György volt, majd 2014-től Koleszár Zsolt vette át a zenekart, aki az emődi zeneiskola növendéke volt és 2014-től a rézfúvó tanszak tanára.