Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Látogatók!
Kedves Érdeklődők!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket Emőd város hivatalos honlapján.

Az Emődön élők nevében külön köszöntöm azokat, akik az interneten barangolva érdeklődnek településünk iránt.

Tovább »

Magyar Falu Program

 

Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Szeretettel köszöntöm városunk honlapján. Megtisztelő számunkra, hogy településünk felkeltette érdeklődését, és a honlapon keresztül kíván betekintést kapni városunk életéről. Ajánlom figyelmébe a gazdag képgalériánkat, amelyből megismerheti természeti értékeinket, történelmi emlékeinket, ünnepeinket, látványos rendezvényeinket. A megújult honlapon szándékaink szerint az eddiginél részletesebb és tartalmasabb tájékoztatást kívánunk nyújtani mindazoknak, akik megtisztelnek bennünket rendszeres látogatásukkal. Bővíteni kívánjuk a helyben élő lakosság részére az ügyeik elintézéséhez szükséges információk körét, de szólni kívánunk azokhoz is, akik jártak már Emődön és újra visszatérnének, vagy még nem jártak itt, de szívesen megtekintenék településünk érdekességeit, nevezetességeit.


Tisztelettel: 
Pocsai Enikő
polgármester